Project Description

A Független Színművészetért Alapítvány és a Manna közös produkciója

Karnyóné, Boris, Tündér – Feczesin Kristóf
Tipptopp, Lázár, Karnyó – Szántó Balázs eh.
Lipitlotty, Samu, Tündérfi – Barna Zsombor eh.

Rendező asszisztens: Fazekas Anna
Rendező: Szilágyi Bálint eh.
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Helyszín: Mozsár Műhely

Tartalom

„A férjét évek óta nem látta, egyedül maradt fogyatékos fiával. A férfi, akiben bízott, átverte.
Súlyos anyagi gondokkal küzdött. De Karnyóné nem csak hogy túlélte, megtalálta a kiutat a reménytelenségből és most már azt mondja, az élet mégis csak szép.”
Négy tehetséges fiatal izgalmas színházi kezdeményezése. Úszósapkában. A Karnyóné egy vérbeli tragikomédia az esendőségről. Csokonai műve, noha ismert, mégsem sokat játszott színdarab. Egy emberi dráma, tele szerethető karakterekkel, ármánnyal, versengéssel, szerelemmel és persze tündérekkel. Úszósapkában. Szilágyi Bálint rendező célja, hogy egy elfeledett nyelven keresztül, mégis ismerős eszközökkel közelebb hozza és megértesse a fiatalokkal Csokonai világának mélyén rejlő valódi emberi problémákat és megmutassa, mi mindenre képes a színház.

Előadás hossza: 65 perc

Mikor és hol látható?

PORT.HU

Technikai feltételek

RIDER LETÖLTÉSE

Fotógaléria

Videók

KÉRJEN AJÁNLATOT!

Töltse ki az alábbi űrlapot