Andrea

About Andrea

A szerző nem adott nem adott meg minden adatot.
So far Andrea has created 42 blog entries.

Tíz kortárs előadást lát vendégül a ZA-KO Fesztivál

A zalaegereszegi fesztiválon tíz kortárs előadást mutatnak be július 1. és 8. között, a színházi programsorozat július 10-én zenés színházi produkciókkal folytatódik. A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál produkcióval július elsején megkezdődik a nyári színházi rendezvénysorozat Zalaegerszegen, a Kvártélyház udvarán.

“…egészen közel értünk ahhoz a határhoz, ahol mindannyiunk bőréhez ér a hatalom” – interjú

Mához két hétre, március 28-án mutatják be az Izland-Magyarország c. FAQ-előadást a Jurányi Inkubátorházban. A darab rendezőjével, Barcsai Bálinttal két nappal a ’48-as forradalom évfordulója előtt beszélgettünk – az ünnep és a készülődő előadás ürügyén – az utazás és a külföldre költözés “hasznairól”, az idehaza elfogyó levegőről és lehetőségekről, Petőfiék internet használatáról, a demokrácia-deficitünkről, az előadás és az önmagunkra rálátás metszés pontjairól és a humor politikai öntudatot tápláló szerepéről…

“Mert a szenvedélyt nem lehet kizárni az életünkből, bármennyire is borítani látszik mindent maga körül” – interjú

Holnap, február 17-én mutatják be a Marie Curie életéből inspirálódott monodrámát, a Rádióaktívot Kovács Dániel Ambrus rendezésében a Jurányi Inkubátorházban. A darab Marie Curie-jével, Gyöngy Zsuzsával beszélgettünk a szétszedés-összerakás világokat teremtő varázsáról, a kémia és a művészet rokon voltáról, a szenvedély nélkülözhetetlenségéről és az életnek az egy egészé való összegyúrásáról…

Találkozások 2018 pályázati felhívás

A Bethlen Téri Színházi és a Manna pályázatot hirdet pályakezdő színházrendezőknek, kamaraszínházi előadások létrehozására. Célunk a generációk találkozását segíteni, ezért a készülő produkciókban két pályakezdő és két tapasztalt színházi szakember közös munkáját támogatjuk.

“Már a próbafolyamat is egy viszontlátás!” – interjú

Január 17-én mutatják majd be a Bethlen Téri Színház és a Manna közös produkcióját, David Mamet: Viszontlátás c. előadását a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójának, Vadász Krisztinának a rendezésében. Vele beszélgettünk találkozásokról, az idő diktálta tempóról, a TÁP Színház jelentette muníciókról és a generációk együtt munkálkodásáról…

Előadó-művészeti projekt pályázat

A MaNNa Kulturális Egyesület pályázati felhívása előadó-művészeti tevékenység támogatására A Manna Kulturális Egyesület, felismerve a magyar kultúra területén tapasztalható állami és önkormányzati forráskivonást, segíti a civil szféra szerepvállalásának növelését az előadó-művészeti tevékenység finanszírozásában. Ennek keretében saját forrásait felhasználva biztosít támogatást a független színházi területen produkciók bemutatáshoz és továbbjátszásához, színházi-nevelési előadások, művészeti oktatási programok megvalósulásához. Ennek keretében az Egyesület olyan kimutatható kulturális értékekkel rendelkező színházi illetve zenés színházi előadások, színházi-nevelési projektek, művészeti oktatási programok létrejöttének és továbbjátszásának támogatására ír ki nyilvános pályázatot, amelyek a magyar kultúra és hagyományok ápolását, a közelmúlt színházi és zenei értékeit kívánják bemutatni, széles közönségkörhöz eljuttatni. LETÖLTÉS PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK

Load More Posts