Béres, Tordai – A SZKALLA LÁNYOK

Egy zenei illanástól eltekintve nincs eleje és nincs vége, ezért csupán elkezdődik és befejeződik az előadás. Másfél órában mégis életre kel Örkény István tragikomédiájának, a Macskajátéknak a kétszemélyes változata. Nem a mű egésze – de egy újszerű műegész. KRITIKA Az évtizedek során az ezerkilencszázhatvanas évek második felében keletkezett másik Örkény-remeknek, a Tótéknak is létrejött egy szikárabb dramaturgiájú, ötszereplős változata (más mutációja is). A Macskajátékot ugyancsak előadták már néhány figura elhagyásával (egyébként nem sokalakos színmű sem az egyik, sem a másik). Berényi Gábor az Örkény-centenárium alkalmából látható variánst Béres Ilona (Erzsi) és Tordai Teri (Giza) számára készítette, célirányos tömörítéssel (a hasonló című kisregény szövegére is pislantva). Míg a Macskajáték-rendezések általában a két, idős korba ért Szkalla lány egy életen át szeretve perlekedő jellemütközését élezik ki a hűvös, decens (hosszú ideje tolókocsiba kényszerült, alig mozgásképes) Giza és a formaságokra fütyülő, fékezhetetlenül eleven Erzsi (Orbánné) között, a jelen feldolgozás a különbözések mellett is inkább azt láttatja, hogy ők ketten: testvérek. Egymás életének, sorsának tanúi, s alighanem mindhalálig legfontosabb résztvevői. Akik végül egy régi-régi, eltűnt – 1918-ban vagy 1919-ben exponált – fényképre emlékezve sokadszor is mást gondolnak, mert „Biztos csak az, hogy bennünket ábrázol, Szolnok megye [...]