A „Rondabéres” és a „Terrytordai” számvetése az ősgesztenye alatt

„Üdvözöljük a Rondabérest” – mondták szüleim, amikor megtudták, hogy a Macskajáték kétszereplős előadására, A Szkalla-lányokra megyünk az Óbudai Társaskör kertjébe, és a két főszereplőt Béres Ilona, illetve Tordai Teri alakítja. A felejthetetlen „Alphonsine”, a gyönyörű, ám bosszúszomjas cselszövő megszemélyesítőjének ez a családban amolyan állandó jelzője volt A kőszívű ember fiai óta, végleg pedig akkor ásta el magát, amikor jó másfél évtizeddel később a Vígszínház Kakukkfészek-előadásán a frusztrált, hatalommániás Miss Ratched bőrébe bújt. Édesanyám olyannyira gyűlölte a figurát, hogy a darab végén még megtapsolni sem volt hajlandó – lehet, hogy a művésznő erre egész életében büszke lett volna. Kétségtelen, hogy Béres Ilonát imádtuk gyűlölni, de sokan elálmodoztak róla, amikor az Aranyember Timeájának ártatlan büszkeségét hordozta (a magyar Timeák sokat köszönhetnek neki, mert a film 1963-as bemutatója után lett divat a név nálunk), szeretni valóan esendő volt az Esős vasárnapban – éppen Tordai Teri „alattvalójaként” – és kétségbeesetten szeretetéhes az Álmodozások kora bírónőjeként. És nem lehetett nála tökéletesebb Vanda az Adáshibában, ez a lakótelepi Mária Magdolna, aki beleszeret az albérlő Jézusba, és kitörölhetetlen az emlékezetből a Házmestersirató üldözött fiatalasszonya. A hangja? Az a bársonyos, meleg alt, tele, ha kell, megélt, ha kell, elfojtott nőiséggel, [...]