Egyesületi hírek

ÉBRESZTŐ-ÓRA SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAMSOROZAT

A Manna Kulturális Egyesület Ébresztő-óra színházi nevelési programsorozata 2019 szeptembere és 2022 augusztusa között több mint 3000 gyereket ért el a közép-magyarországi régióban. A pályázat megvalósítása során témanapokat és táborokat tartottunk.

Találkozások Online – új pályázat a virtuális térben megvalósuló előadásokra

Rendhagyó pályázatot írt ki a Bethlen Téri Színház és a Manna a Találkozások tehetségprogram keretében. Kifejezetten az online térbe készülő produkcióterveket várnak március közepéig, pályakezdő rendezőktől. A pályázat korábbi alapfeltételei megmaradtak, így a megvalósuló előadásban két művész szerepelhet, akik között legalább két generációnyi a korkülönbség.

“…miért is érdekelhetne bárkit az én történetem?” – interjú

Jövő hét csütörtökön mutatják be a Call Girl-t, Mészáros Piroska monodrámáját – melyet Boronkay Somával közösen írtak – a Mozsár Műhelyben Spáh Dávid rendezésében. A darab társszerzőivel beszélgettünk a két lábbal a földön járásról-állásról, a multik magukba szippantó és groteszknek tűnő világáról, a színészek “pályán kívüliségéről”, elvágólagos képzésükről és a mindenkire átragadó lelkesedésről… Melyikőtöknek mit jelent “két lábbal a földön állni”? Piroska: Amikor  Soma kitalálta, hogy ez a fordulat szerepeljen a színlap szövegében,  nekem az jutott eszembe, hogy ez valamiért olyan lábszagú! Azt hiszem, hogy valami olyasmi került aztán rá a színlapra, hogy “két lábbal a földön járni, több lábbal a földön élni”. Ez a kettősség viszont  nagyon tetszik,  mert miközben “lábszagúnak” tartom ezt a két lábbal a földön állást, aközben nagyon is életszagúnak érzem azt a gondolatot, hogy az embernek nagyon sok mindenhez kell értenie egyszerre. Azaz: az egyetlen dologhoz való hozzáértésen túl nyitottnak kell lennünk egymástól nagyon különböző dolgokra is. Nagyon sok helyről gyűjtesz inspirációt, és nagyon sok mindenből próbálsz bevételre szert tenni – számomra erről szól ez a mondat is. Soma: Amikor ezt a mondatot odaírtam, akkor a kispolgári biztonságra gondoltam, arra a talajra, amiről el tudsz rugaszkodni, hogy csinálhass [...]

„Mindent merünk és mindent akarunk”

Olyan tripen mennek végig a színészek, ami közben nem nagyon lehet megpihenni… Január 10-én mutatják be a Mozsár Műhelyben – Fodor Annamária rendezésében, Kakasy Dóra és Bercsényi Péter főszereplésével – az Ég és nő között című „színpadi mozaikot”, mely „a férfiról és a nőről” szól – tizenkét képben.

Anya–lánya, lánya–anyja | Az utolsó tűzijáték / Bethlen Téri Színház

Kegyetlen le- és elszámolás a talányos című bemutató a Bethlen Téri Színházban. Az utolsó tűzijáték a családi kapcsolatok erodálódásáról beszél, hétköznapi dialógusokban, amelyekből a néző csak a történet legvégére alkot valami – talán nem is egészen pontos – képet. Mindenesetre a marosvásárhelyi rendező, Csábi Anna nagyszerű lehetőséget teremtett két különböző generációhoz tartozó, remek színésznek.

“EZ AZ ELŐADÁS KIBILLENT MINKET A KOMFORTZÓNÁNKBÓL” – INTERJÚ FODOR ANNAMÁRIÁVAL, KAKASY DÓRÁVAL ÉS BERCSÉNYI PÉTERREL

Január 10-én a Mozsár Műhelyben mutatják be Dodo Gombar Ég és nő között című darabját Fodor Annamária rendezésében. A mű annak idején Eszenyi Enikő és Milan Mikulčik számára készült. Tizenöt évvel a legendás előadás után a férfi és a nő örök szerelmét és harcát, egymás utáni vágyát Kakasy Dóra és Bercsényi Péter eleveníti meg.

“Ha létezne bármiféle válasz, nem hiszem, hogy előadást csinálnánk belőle” – interjú

Holnap mutatják be a Manna Produkció és a Bethlen Téri Színház közös előadását, Az utolsó tűzijátékot Csábi Anna rendezésében. Vele beszélgettünk búvóhelyekről, a szöveggel való találkozásról, a bölcsészlét színházcsinálásra gyakorolt hatásairól, analógiákról, anya-lánya kapcsolatról és a családi mintáktól szabadulni nem tudásról…

“Van boldogság, hiszek benne…” – interjú

Január 10-én mutatják be az Ég és nő között c. színpadi mozaikot Fodor Annamária rendezésében a Manna Produkció és a Mozsár Műhely koprodukciójaként. A két szereplős darab “Évájával”, Kakasy Dórával beszélgettünk a találkozások erejéről, a “páros monodrámák” életszerűségéről, a boldogság megmutathatóságáról, a bennünk élő Évákról és Ádámokról, a darab kaleidoszkóp voltáról és az éberen figyelni tudásról…

“Szeretem, hogy a szivárvány összes színében játszom előadásokat…” – interjú

Hétfőn, november 5-én láthatjuk a Nézőművészeti Kft. és a Manna Produkció közös előadását a B32 Galéria és Kultúrtérben: Eve Ainsworth 7 nap című regényéből készített színdarabot Scherer Péter rendezésében. Az előadás Petrájával, Kőszegi Máriával beszélgettünk a kedvenc napjairól, a tinédzserkor kihívásairól, a családon belüli erőszak mindennaposságáról, a színházi raglétráról, a sokszínű szerepekről és a jótékony szelep kieresztésről…

Load More Posts
Go to Top